
A zenekar tagjai közül talán én kerültem legkorábban kapcsolatba a zenéléssel, amit egy fotó tanúsít (4 éves koromban lefényképeztek egy gitárral a kezemben).
Remélem, édesanyám őrzi még a történelmi dokumentumot. Az első tapasztalatok érlelése egyébként hosszú ideig tartott, így 19 évesen kezdtem el igazán pengetni a hangszert.
Néhány korai szárnypróbálgatás után (Blend-A-Med Blues Band, Kívülállók, Maglód - később M. - Project) megalapítottam első saját zenekaromat Apple Drink névvel (később a Kis Hamisok).
2002-ben meghívást kaptam a Black & Wecker zenekar megüresedett gitáros pozíciójának betöltésére, amit örömmel elfogadtam. Időközben belekóstoltam más hangszerekbe is (basszusgitár, dob), majd egyik régi álmomat valóra váltottam: vettem egy szaxofont. Ha már megvettem, nem hagyott nyugodni, míg meg nem tanultam alapfokon használni is, így a saját zenekaromban és a Black & Weckerben is beépítettem új tudásom a "művészi" munkába.
2003-ban a Black & Wecker feloszlott, így alapító tagjává váltam a Sweet Nothings zenekarnak, emiatt - mivel két lovat egy fenékkel nem lehet - a Kis Hamisok és a Sweet Nothings közül az utóbbit választottam. Engem is választottak... zenekarvezetőnek.
Időközben alkalmazottból munkaadóvá váltam (Peek Electronic), így több idő jutott a zenekarra is. Mivel vállalkozásom erősen kötődik az élő zenéléshez, felelősséget vállaltam a zenekar technikai hátterének biztosításáért. Határozott célom, hogy a sokéves energia-, pénz- és időbefektetést megtérítsem a magam és zenésztársaim számára.
Mivel egyre jobban érdekelnek a hangszerek, előfordulhat, hogy meglepetéssel szolgálok még a jövőben...