
Kiskoromban zongorázni tanultam, billentyűs szerettem volna lenni. Egyszer azonban kezembe került egy gitár, amit azóta sem tudtam letenni...
Kezdetben a rockzene érdekelt, majd a jazz. A Liszt Ferenc főiskola jazz-tanszakának elvégzését követően hajón zenéltem a legkülönbözőbb műfajokban, hangszeremmel járva be a világot - Norvégiától Oroszországon át az Egyesült Államokban, Dél-Amerikában, Jamaikában és számos karibi szigeten muzsikáltam.
Miután hazaértem, olyan zenekarokban játszottam, mint a Crystal, illetve Palcsó Tamás, Bencsik Tamara, Voga Viki zenekara. Színházi produkciókban, valamint jazz-együttesekben is részt vettem. Saját jazz-rock, blues-rock zenekarom a Prime, ahol maradéktalanul megvalósíthatom minden zenei elképzelésemet.
Stílustól függetlenül szeretek mindenféle zenét, szeretném azokat jól játszani és ezzel másoknak örömet okozni.